30 éves érlelt yiwu vad tea
Érlelt, zöld tea a 70-es évek végéről
Első teánk egy névtelen recept, azazhogy mégse. Recept helyett csak annyi áll rajta Yi Wu Vad Teafák. Négyesével csomagoltak negyedkilós téglákat papír nélkül bambuszlevélbe. A hetvenes években egy sor olyan recept tűnt fel a CNNP egyenlogója alatt, amit úgy hívtak Yi Wu Zheng Shan, azaz igazi, Yi Wu hegyi tea, vagy YiWu Vad Tea, vagy széles levelű Yi Wu tea. A Yi Wu hegységről bővebben itt, most legyen elég annyi, hogy a Yi Wu háromszáz éve betelepített félvad és vad ültetvényeit tartjuk a leginkább kiegyensúlyozott, mégis, a széles levelű teák erejét és más erényeit is felvonultató teáknak. Külön érdekesség, hogy a puerh újkori – értsd XX. Századi – történetében, a nagy klasszikus teák között csak a YI Wu eredetet nevezik néven, minden más tea, blend, vagy recept, vagy valami.
Teánk 30 éves, ez elsősorban régiót jelent és azt, hogy biztosan a nyolcvanas évek előtt keletkezett, de pontos dátum nem áll rendelkezésre. Persze, hiszi a piszi – mondhatná bárki – és biztos igaza is lenne, ha nem lenne itt a tea a kannánkban, ahol nehezen tudja meghazudtolni a korát. Nedvesen tárolt teák esetleg öregebbnek hazudhatják magukat, mint amennyiek, de a turpisság kiderül hamar külső jegyek és savas teaközeg alapján. Amennyiben bárki megkérdőjelezné, hogy normálisak vagyunk-e, amikor ilyen idős, dohos teákat iszunk, akkor szeretnénk arról biztosítani, hogy
- eleget teszünk az élelmiszeripari előírásoknak,
- hogy a tea nem elsősorban azért dohos illatú, mert öreg
- és ahhoz képest, amennyit még érhet, szépülhet és finomodhat, tulajdonképpen nem is öreg.
Mi magunk kortalannak tartjuk magunkat és a teázás körülményei méginkább azok.A teát egy sor, vihogó, identitását kereső és virtuóz módon káromkodó kamasz társaságában avatjuk fel, akik fél füllel azért idefigyelnek, sőt két kóla és egy baracklé között meg is kóstolják, a hatásról diszkrét udvariassággal hallgatnak..
Zöld tea
A rozsdás, de egyöntetű küllem arról vall, hogy a tea egészségesen érlelődött, a jól kivehető levelek tűszerúek, mind rügyek, megjelenésük kíméletes préselésrőlá tanúskodik. A teát két elmosás után 95 Co-os vízzel öntjük fel, összességében 16-szor. A felöntések száma nem a tea erejéről tanúskodik, ennyi teát különben sem nagyon lehetséges meginni, esetleg csak két egymást követő napon, de sok-sok átváltozást, színpadot és megjelenést mutat nekünk. Az első 5-6 felöntés tiszta, nagyon tiszta, mélybíbor öntetet ad, majd kissé bevadul, tíz felöntés után hirtelen színét veszti és káprázatosan édesre vált. Hátul mindvégig dohos, öreg, édes alapozás kíséri, mindvégig csendesen zsibbadó, zizegő. Az öntet mindvégig tiszta, erős megjelenésű, a következőkben bemutatandó teáktól jóval lágyabb megjelenésű. Nagy élmény, hosszú emlék, nehezen visszaidézhető, tágas érzés. Ennyi volt a mély, vastag aromákkal telt, 30 éves Yi Wu hegyi öreg tea.
|