1999 Öreg teafák öreg teája
A puerh piacon egy rakás ilyen és ehhez hasonló tea volt és van. Leginkább persze volt, abban a formában, ahogy itt látjuk.
Se címe, se neve, se anyja, se fia. Bambuszlevélben 5 forma, leginkább tégla, leginkább csupaszon, néha papírban.
A papírnélküli, névnélküli egy kiló huszonötdekás kocka a puerh tea piacának örök szereplője. Olyanníira így van ez, hogy
patinás cégek kötelező módon jelentetnek meg ilyen, érésre szánt teákat, amik aztán amolyan kakukktojsként jelennek meg az
egyre elegánsabb és szebb nyomtatású papírba, selyembe, ki tudja mibe csomagolt teasorozatok között. Régen persze nem érésre,
hanem fogyasztásra szánták, eszükbe sem jutott évjáratot és hasonló jelöléseket nyomtatni rá. Ez még a XX. század legvégén is így
volt, így a fenti és lenti teakockákon sincs semmiféle különleges jelzés. Nyissuk ki hát szemünket, orrunkat és nézzük, mi vár ránk.
Az első két kép egy 90-es évek elejéről származó sheng puerh fotója, az itt fent virító másik kettő egy 1999-es évjáratú,
Malajziában érlelt shu puerh teáról született. Ez utóbbit maga a gyártó Kunming Teaüzem küldte trópusi érlelésre papírcsomagolás
nélkül. Az öt teatégla egy papírcsomagolásban foglal lazán helyet, elősegítve a minél gyorsabb utóérést. Az első és a második
tea minden tekintetben különbözik, azon kívül, hogy az egyik sheng, amsik pedig shu, az első tea jól láthatóan csak rügyekből áll,
a második kizárólag a legnagyobb osztályú, érett levelekből.
Mindkettőn jól látszanak ugyanakkor az érés nyomai és annak végrehajtói, az apró gombák, ugyanazok, amiket az élelmiszeripar
számtalan területe hasznosít. 20 év után a sheng felszíne és öntete is sötét lesz, íze lélekemelően finom, akár meg se kóstoljuk,
tegyük el ünnepnapokra, de milyennek mutatkozik egy ilyen öreg fákról szedett öreg levelekből álló öreg tea?
Az öregség jegyei egyformák lesznek mindkettőn, ráadásul mindkettőt ugyanaz az anya szülte, a Kunming Tea Factory ugyebár
finoman savanykás, pincés jelleget kölcsönözve a teafogyasztók nagy örömére.
Az ilyen nagy levelű teák mindig édesek, ennek megvannak az egyszerű kémiai okai. Ráadásul koffeinben is gyengébbek, emiatt még
puhábbak és édesebbek. De ez a puhaság, ami mély ámbrás illatokat és ízeket jelez előre, egyúttal a gyengeség jele is, a tea nem
támad, kevéssé frissít, viszont jóval aromásabb és ízletesebb lehet. Nam vagyunk jósok, csupán az elénk táruló jeleket elemezzük,
a lazán egymásra rakott, bőrszerű leveleket, a kikandikáló szárakat, a világos és sötét tónusok váltakozásait, ami annak a jele,
hogy a teát gyengén fermentálták. A teát érlelésre szánták, az utókornak, legyen meleg, finom, andalító.
Ha gyengén fermentálják a nagy leveleket, akkor oolong szerűen illatosabb, virágosabb aromák előállításra nyílik lehetőség.
Tapogatás, gondolkodás, vizsgálódás, szagolgatás után a tettek mezejére lépve felöntjük a teát és megállapíthatjuk, hogy akár
politikai elemzőnek is jók lennénk, a fent felsorolt, leírt jelenségek és tulajdonságok együttállása esszencia szerűen méy, már-már
lehullott diólevelelekből képzett kupacba való gyerekkori ugrálást vetít teaházunk emlékfalára, miközben a tea legurul torkunkon és
tovacseng fülünk mögött az utóízek gazdag emléktárában. Elégedetten dűlünk hátra, bekövetkezett az, amit vártunk, amit előre láttunk.
Így lett vizsgálódásunk révén tapasztalatunk, még mielőtt megtörtént volna - emlék. A tea egyetlen hibája (tulajdonsága), hogy
viszonylag rövid, 8-10 felöntésig marad társunk, aztán elhasal a tálcán, de mi nem bánkódunk, hanem felkelünk az asztaltól és
valami fiatalabb - szinte szőke impresszió felé indulunk, olyan élmény vonzásában, ami kevésbé megjósolható, vagy legalábbis
változó kimenetelű találkozásnak mutatkozik.
De erről majd máskor. A tea nem volt felejthetetlen élmény, csupán megfelelően finom, ismerős, kiszámítható és adakozó, mint egy
jóságos, külföldi nagybácsi.
Sötét múlt
Bordó íz
|